A modernkori magány sajnos egyre nagyobb méreteket ölt. Felnő egy olyan generáció, aki azt látja, hogy a látszat mindennél előrébb való, és nem kell feltétlenül boldognak lenned, elég ha az emberek elhiszik, hogy a te életed tökéletes, attól még belül szenvedhetsz.
A kirakatélet áldozatai a mai fiatalok, akik már a kemény munkától se várnak jólétet, boldogulást, hiszen nap, mint nap csalódnak benne. Dél-Koreában már egy egész társadalmi csoport alakult ki, akik a kemény munka helyett inkább az önmegvalósítással, önmagukkal törődnek, mert nem várnak fényes jövőt a munkától sem. A „boldogan életek, míg meg nem haltak” már csak a tündérmesékben létezik, és a függetlenedni vágyó fiatalok egyre borúsabban látják a jövőt. Ennek az okai bizonyára sokfelé keresendőek, de nem tudható csak be annak, hogy a felnövő generáció függetlenedésre, önmegvalósításra vágyik, s ezért sokkal később vagy egyáltalán nem vállal gyermeket. Az egykor elfogadottnak vélt társadalmi konvenciók már rég idejét múlttá váltak, s be kell látnunk, hogy a nagy változások korában élünk, aminek a hatásai már elkezdtek látszódni, ám még sok mindent tartogathat számunkra jó és rossz értelemben is. A magány nem újkeletű jelenség, azonban az, hogy erre már társadalmi csoportok jönnek létre, igen. Szülőként persze nehéz lehet látni, ha a gyermekünk boldogtalan vagy épp nehézkesen küzdi le az útjába kerülő akadályokat, azonban el kell fogadni, hogy az új generációnak ugyanúgy meg kell küzdenie a saját problémáival, ahogy korábban mindenki megtette ezt a saját idejében.
